Sosem tudtam, és értettem miért maradtam állandóan magamra.
Van egy pont, amikor az ember önmagát hibáztatja és önsanyargatásba kezd.
Mesélek még.
Említettem, hogy sokan gazdagnak és boldognak láttak. Az első valóság volt, amit sosem fogtam fel úgy.
A házunkat nevelőapám építette sok évvel ezelőtt, egy üres telekre. Időbe telt, míg elkészült, de megérte.
Hatalmas, ketté osztott udvar ölelte körül szeretett otthonomat.
Ahogyan beléptem a házba, a lépcsőházban találtam magam. Bal kéz felől a 16 fokos lépcső tárult elém, előttem egy ajtó.
Ez az ajtó nyitott nekem utat a keskeny folyosóra, ahol ha balra kanyarodtam elsőként a spájz mellett mentem el, majd kiértem a konyhába.
A konyhánk színe a mahagóni és a tiroli csokoládé árnyalatai között volt, polcokkal, beépített elektromos főzőlappal, sütővel, páraelszívóval, apró lámpákkal. Bár keveset tartózkodtam ott, de amikor volt rá lehetőségem, állandóan a konyhában találtam magam. Szerelmes voltam a színébe, az elrendezésébe és a letisztultságába. Mindig is ilyennek képzeltem el egy valódi konyhát, amiben egyszerre érezhettem magam kényelmesen és teljesen felszerelten.
Két részre volt osztva ; az egyik részen az ablak mellett volt a főzőlap, és a mosogató, alatta a mosogatógéppel.
A másik része a konyha túloldalán helyezkedett el, ami 3 lépésnyi távolság volt a két pult között. Ott voltak az üdítőink és a használatban lévő poharaink. Teljes rálátásban volt az ebédlőre, aminek egy hatalmas ablakán át sütött be a nap. Különleges ablak volt, mert napsütéses időben nem láttak be, de mi kifelé láttunk mindent.
A konyhán áthaladva van a teraszajtónk, és a nappali egyik bejárata.
A nappali. Sok olyan perc helyisége, amiknek emlékei örökre a szívemben és elmémben léteznek tovább.
Minden évben a nappalinkban állítottunk karácsonyfát, együtt a húgaimmal.

A kanapénk selyemanyagú, a bézs és a barna színei keveredtek rajta. Előtte helyezkedett el egy márványköves dohányzóasztal, amin a távirányítók pihentek. Hatalmas képernyős tévé, a fal kövekkel borított, anya téli festményével díszítve. A kedvencem pedig szintén a bézses, barnás kandallónk. Pár éve ott még egy kék színeiben tündöklő kandalló állt, de anyuékat elragadta a modern kor stílusvilága, és úgy gondolták, jobb lenne a váltás. Kissé sajnáltam, hiszen a gyermekkoromat vitték ki a nappaliból, amikor a kandallót elajándékozták. Kiskoromban a pizzasütős részében olvasztottam mindig a kinder csokijaim, illetve sütöttünk már ott almát , sőt pizzát is.
Télen, amikor megadatott, mindig a szőnyegen ültem előtte órákat.


Szerelmes vagyok a tűzbe, a lángjának táncába és színébe.
Van-e szebb a piros, sárga és a narancssárga kombíciójánál egy hideg, szürke őszi, vagy téli napon?



Az alsó szinten megtalálhattuk a nappali mellett anyuék fehér, letisztult hálóját, a fürdőszobájukat és egy kis tárolóhelyiséget, ahol a tisztítószerek és a porszívótól elkezdve a felmosón át kaptak helyet a vegyi dolgok.
Ahogyan felmegyünk a lépcsőn 16 fokot, bal kéz felől van a fürdőm, egyel feljebb April szobája.
Továbbhaladva középen fent, egy kisebb játszószoba, felső sarokban jobb oldalt az én királyságom, alsó sarokban Ariana szobája.
Az udvarunkon a terasz előtt virágoskert, a medencénk, hátrébb a szaunaházunk.
A házunk mellett közvetlenül mellette épült még egy épület, a papagájoknak szánt hatalmas kirepülővel, illetve egy kinti nappalival. Rattan kanapé, a színek zöld, barna, fehér.
Az udvaron volt még egy hatalmas trambulinunk, csúszda, mászóka és hinták.
Óriási fűzfa adott nekünk árnyékot minden nyáron, míg kint játszottunk.
Volt baromfink, voltak nyulaink. A hátsó udvar tele volt gyümölcsfákkal; alma, meggy, cseresznye, barack. Volt diófánk, és mogyorónk is. Anyunak volt egy külön kis kertje, tele zöldségekkel, a fele eperrel borított.

Ugye milyen csodálatos?
Valakinek álom, maga a paradicsom; és nem hazudok, valóban az volt.
Egyedül.

Éveken át kaptam azt, hogy mellettem csak is kizárólag Édesanyám áll, nevelőapám pedig ellenem.
Éveken át elhittem.
Elhittem, hiszen kitagadott.
Elhittem, mert sok olyan dolog történt, amire bárcsak sosem emlékeznék annyira, hogy beleremeg a testem abba a félelembe, amit akkor éreztem.
Nevelőapám alkoholista lett. Két üveg pálinkát ivott meg naponta, tisztán.
Elképedtem mindig a látványtól, és közben óriási szánalmat éreztem felé.
Ha akartam is volna, sem tudtam volna közeledni felé; hisz részeg volt reggel, délben, este.

Pár éve nyár után történt, amikor Arianaval összevesztem, és kiabáltunk egymással a szobájának ajtajában.
Apróság volt, amolyan testvérek közötti konfliktus. A szokásos ruha ellopás volt a téma, ami eldurvult.
Nem, nem a húgom felől.

Háttal álltam a lépcsőknek, így nem vettem észre hogy nevelőapám feljött.
A következő pillanatban éreztem a nyakamnál a kezének fogását, majd teljes erőből elrántott az ajtóból, én pedig mit sem sejtve elrepültem a szó szoros értelmében, a galéria másik felébe, a rajzolótáblának nekiesve.
Mire feleszméltem volna, hogy mi történt már rontani akart nekem, ököllel.
Én pedig üvöltve, remegve, négykézláb bemásztam a fürdőszobának legtávolabbi sarkába.
Az ablakom nyitva volt, Mamámék laktak egy utcával arrébb, és nagybátyám sietett át hozzám az üvöltésemet meghallva.
Akkorra már anya közénk állt, nevelőapám pedig ütött, ököllel.
Nem emlékszem pontosan minden részletére, de arra igen, hogy nagybátyám volt a megmentőm.
Ő tuszkolta ki a fürdőszobámból azt az állatot, aki kezelt emelt rám. Miután mindenki kikerült a fürdőmből, magamra zártam az ajtót, és elbújtam a zuhanykabinban, attól várva a vigaszt és a biztonságot. Összekuporodtam, és zokogtam. Remegett az egész testem, fájt mindenem. Nem tudtam felfogni, mi történik, de megtörténik. Menekülni akartam. A telefonom végig a kezemben volt, így tudtam értesíteni a barátaim, mi történik, köztük egy nagyon hozzám közel álló személynek írtam, gondolkodás nélkül; a saját edzőmnek.
Az edzőm mutatta meg nekem azt az utat, hogy képes vagyok megvédeni önmagamat, legyen bármekkora is az elkövető. Most elbuktam, mert hátulról támadtak, és én sokkot kaptam.
Benne éreztem meg akkoriban a biztonságot, és ő volt az, aki facebook-on keresztül megnyugtatott, és segített abban, mit tegyek. Hallgattam rá, zárt ajtónál aludtam, az ágyam mellett pedig tartottam egy üres pezsgősüveget, amit a szekrényem tetejéről szedtem le.
Ha megtámad, üsd meg az üveggel.-
Sosem felejtem el a segítségét, és én a mai napig örök hálámat adom érte.
Másnap persze, mintha semmi sem történt volna.
Rettegtem lemenni, késő este mertem csak kimerészkedni a szobám biztonságos falai közül.
Egész nap sírtam, nem ettem, terveztem hogy hová is mennék.
Sehova sem tudtam.
Mamámékat nem akartam veszélyeztetni, más pedig szóba sem jöhetett.
Egyedül maradtam, és éreztem is.
Alig vártam, hogy visszautazzak Veszprémbe a kollégiumba.
Soha többé nem akartam visszajönni.
Soha.

-Zs