Menekülés.
El előlük, el másoktól, el önmagamtól.
Megváltás volt a magány, az egyedüllét.
Megváltás volt az alkohol, a fű - minden ami ártott, az volt a menedék.
Bevallom, élveztem.
Élveztem, amikor az agyam eltompul, a hangok a fejemben eltűnnek és csak lebegek.
Lebegek az élet, és a nagy semmi között. Gondtalanul.
Ez időszak alatt nagyon sok olyan dolog volt, ami mára nekem lecke az életben, és a legfontosabb az, hogy a drogok világa a gyáváknak való.
Én gyáva voltam.
Éveken át gyávaként éltem, e dolgok mögé bújva reméltem, hogy egyszer minden magától jobbra fordul. Tévedtem.
Nem fordult semmi sem jobbra, míg én magam nem döntöttem el azt, hogy itt vége; és volt egy pont, amikor azt hittem valóban vége.
Kendőzetlenül, majdnem meghaltam.
Aki olvassa ezeket a sorokat, és ismert akkoriban, az átélte ezt velem.
Szörnyű volt.
Bömbölt a zene, én szédültem és elveszítettem teljesen az egyensúlyérzékem.
Rezgett minden körülöttem, hullámzott a tér.
Én pedig összerogytam egy sarokba, és üvöltöttem teli torokból, hogy segítség, meghalok.
Elmosódott alakok rohantak oda hozzám, majd vittek felmosdatni, de a szer hatása fél óra helyett 1-2 óra alatt ment ki a szervezetemből.
Csak fehérséget, árnyékokat láttam egy ideig, semmi nem volt tiszta, hogy mi történik körülöttem, míg a többiek már réges-rég jól voltak. A fejemben már lejátszódott a gondolat, hogy a mentő jön értem, és ők majd nem tudnak mit mondani Anyáéknak. Nem fogják elfogadni, hogy a kislányuk drogozott, és életveszélybe került. Megrémített ez a gondolat.
Ez volt az, amikor átértékeltem az egész életemet, és lemondtam erről.
Lemondtam arról az emberről is, akit akkor szerettem és ő vitte bele a saját szerelmét a bűnbe.
Abba, amibe sosem szabadott volna, mert majdnem az életembe került.
Utólag úgy érzem, felnőtt fejjel visszatekintve hogy hatalmas lecke volt ez számomra, és meghatározó hónapok, bármennyire is bűn. Mindenki életébe eljön egyszer ez az időszak, ha beadja a derekát egy jointra, és őszintén; egyre többen és durvábban.
Felnőtt megjegyzés: ti ne tegyétek ezt. Inkább rakjátok félre azt a pénzt másra, csak erre ne.
Az alkohol világa sokáig végigkísérte a napjaim, hiszen bulikból bulikba jártunk minden hétvégén a barátaimmal, képszakadásig ünnepelve a hétvégét, magunkat, a nyarat, a barátságunkat.
Mindent. Mára már ettől is undorodom, nevelőapám miatt.
Nem az a bátor, aki ezekbe menekül, hanem az, aki belátja a dolgok súlyát, és szembe megy az ilyen elveivel.
Bárcsak tudhattam volna ezt már korábban.
Talán nem siklott volna ki az életem, ha időben eltávolodom ezektől a rossz dolgoktól.
Hol tartanék most, ha nincs ennyi negatív dolog?
Milyen életet élnék, mit tennék ma másképp, ha a múltam más irányt vesz, és sosem csábít el az, ami tiltott?
Elgondolkodtam ezen, és megakadtam. Megakadtam a gondolataimban, az írásban és napokig csak így állt ez a bejegyzés.
Aztán felvilágosítottak.
Ha ez a sok dolog sosem történik meg, lehet nem olyan ember lennék, mint amilyennek ismertek és szerettek. Lehet, hogy nem olvasnátok engem, én pedig sosem kezdtem volna el írni nektek a sok fájdalmas tapasztalatomról, azzal a céllal hogy segíthessek. Lehet, hogy sosem helyeztem volna előtérbe azt, hogy ha már egy ember is másképp áll a dolgokhoz az elolvasott írásaim után, akkor már megérte írnom.
Megérte szenvedni, sírni és tombolni.
Nem volt hiába semmi sem, ami engem ért rossz, mert mind tanító jellegű.
Tanít arra, milyen legyek, és milyen ne.
Tanít arra, mi mindenért harcoljak még, és mi az amit végleg elengedjek.
Tanít olyan emberré válni, amilyennek lennem kell.
Megérte megérteni a megérthetetlent.
Köszönöm, hogy inspiráltok, és köszönöm a rengeteg üzenetet tőletek!
2018 számomra az újrakezdés éve volt, 2019 pedig az álmaim kezdetének éve lesz, történjék bármi.
Tartsatok velem az új évben is.
Szerencsében, boldogságban gazdag Új Évet kívánok mindenkinek!